1. rész: Takarékszövetkezetek 2. rész: Bankok 3. rész: Árfolyamgát
Mióta felvettem a kapcsolatot a takarékszövetkezetekkel, azóta sok víz lefolyott a Dunán. A sikertelen nekirugaszkodás után megkerestem az összes elérhető bankot is, hátha valamelyik szóba áll velem.
Őket a következő adatokkal kerestem meg:
100.000 Svájci Frank halasztott tőketörlesztésű építési hitelt szeretnék kiváltani, amire jelenleg kb. 130.000Ft-ot fizetek havonta, és még 17 év van hátra. A jelenlegi konstrukciómhoz még két Fundamenta is tartozik, melyek betörlesztési céllal rögzítve vannak a hitelhez. A kiváltáshoz szükséges összeg a rögzített árfolyamon számolva 18.000.000Ft lenne. (Ez annak idején - három éve - 16.000.000Ft volt.)
Volksbank, K&H, Raiffeisen, FHB, MKB, Erste, Unicredit, Citibank, AXA, Cib
Tizenegy bankot kerestem fel, melyek mindegyike elérhető Pesten. Ezek közül három egyáltalán nem foglalkozott hitelkiváltással, vagy már kivonultak erről a piacról, így kapásból elküldtek.
Egy bank azt mondta, hogy ha felmutatok körülbelül 4.000.000 Forintot, akkor nagyon szívesen ad kölcsönt, de mivel nekem 18 millió tartozásom van, és van a felmutatott 4 millióm, így csak 14 milliót ad. Hát én mondom: Ez komoly! De gondoltam azért tovább puhatolózok. Bár esélytelen lenne, azért felvetettem, hogy ismerősöktől esetleg összetudom kaparni a felmutatandó összeget, de akkor nekem 22 millióra lenne szükségem, a felmutatott 4 milliót szépen visszadom az ismerősöknek, a többivel meg kiváltom a frankhitelem. Az ügyintéző kikerekedett szemmel közölte, hogy azt azért nem lehet. Az nem szabályos, és ha nincs pénzem, akkor menjek inkább másik bankhoz!
Értelemszerűen ez a bank sem akar hitelt adni erre a célra, hisz akinek van otthon a dunyhában ennyi készpénze, az jó eséllyel nem vesz fel frankhitelt.
A felkeresett bankok fele szóba állt velem, viszont uzsorakamatot akartak szedni tőlem. Ez konkréten 12-13%os THM-et jelent. Ez a híresztelésekkel ellentétben a jelenlegi fizetnivalómnál 15%-al magasabb kiadást jelentene. Ráadásul az igencsak húzós havi részletekhez combos nettó fizetéseket is fel kéne tudni mutatnom. De hát ugye honnan lenne az embernek 400.000Ft nettója??? Nézzük hát az adóstársakat! A bankok megkötése az adóstársakra, hogy nem tölthetik be a hetvenedik életévüket a hitel lejártáig. 35 évesként ezzel le is zárták ezt a lehetőséget előttem, hisz a szüleim, és párom szülei is már hatvan körül vannak. A szomszédot meg ugye nem kérhetem meg erre!
Egy bank komolytalan volt. A telefonközpontos(!!!) adott egy elfogadható konstrukciót, majd kapcsolt egy hitelügyintézőhöz, aki gyakorlatilag kiröhögött.
Az utolsó bank az első megkeresésemre egy elfogadható ajánlatot adott 10% körüli THM, és egy kicsit komolyabb ellenőrzés után még a Fundamentáim felhasználását sem zárta ki. Örültem, hogy legalább egy igazi ajánlatot kaptam, így a piackutatás után vissza is mentem hozzájuk. Ez a bank egyébként az eredeti frankhitelezőm is egyben.
A hidegzuhany akkor ért, amikor már komoly hitelindítási szándékkal visszamenve közölték, hogy a 7 napja adott ajánlat már nem él, sőt azóta már nem is tudnak nekem hitelt adni. Merthogy változott az ingatlan-fedezeti arány, és felmutatandó fizetés-havirészlet aránya is változott azóta. A hitelkiváltáshoz szükséges 18.000.000Ft helyett azonban nagyon segítőkészen felajánlottak 9.000.000Ft-ot, amit meg tudnának nekem hitelezni. Mivel ezzel még nem vagyok kint a vízből, így meg is köszöntem szépen a segítséget, és angolosan távoztam.
A saját tapasztalatom, és véleményem következik!
Én személy szerint kétlem, hogy a 15-20 millió forintnyi frankhitelt - vagy bármilyen devizahitelt - felvett, készpénzzel nem rendelkező, középkorú magánszemélyek (tehát egy átlagos hitelfelvevő, amilyen a hitelesek többsége) valaha is hitelt kaphat. Erről tanúskodik a minap a tvben hallott hír is, miszerint eddig harmincezren váltották ki a hitelüket, és ebből 345(!!!) volt, aki ezt egy forinthitellel tudta megoldani.
A bankok az életkor-korláttal gyakorlatilag kizárják az adóstárs bevonását, hisz az egyetlen társ az ember családja lehetne.
Irreális kamatokat számolnának fel, ami olyan magas havirészletet eredményezne, hogy vetekszik - vagy inkább meghaladja - a jelenlegi "elszállt" állapotban lévő frankhitelemet. Ráadásul olyan magas fizetéseket tesznek kötelezővé, hogy ha az egész ország miniszterként dolgozna a parlamentben, még akkor is csak a kormányfő vehetne fel ilyen hitelt.
Mivel pedig az ingatlanpiac pang az ingatlanok jelenlegi üzleti értéke már nem is fedezi a hitelt, így további ingatlanok bevonását követelik az ügyfelektől. De ki az aki a szülei házát is odaadja a bankoknak a sajátja után???
Egyszóval egy középkorú, átlagfizetésből élő családnak ez az egész dolog ESÉLYTELEN.