furulya, kaval, tilinkó, szaxofon
Született: 1976. május 13-án, Budapesten.
Zenei általános iskolában előbb blockflötén tanul, majd csellózni kezd. A zene háttérbe szorul néhány évre, amikor felvételt nyer a Balett Intézet balett szakára. Előkészítő után 1986-1992 közt a balett szak kisdiplomájáig jut, majd eltanácsolják (elmondása szerint, alacsony is volt és balettozni sem tudott :D ).
1992. őszén kezd néptáncolni az Erkel Ferenc Táncegyüttesben, és itt kezd 1996-ban, autodidakta módon, majd az Óbudai Népzenei Iskolában, később a budafoki Nádasdy Kálmán Zeneiskolában népi nagybőgőn játszani. Emellett pedig 2000-től, budapesti táncházas muzsikusok és moldvai furulyások segítségével a moldvai csángók dallamkincsét is megismeri, immár népi furulyákon.
2000-ben részt vesz a Fakutya zenekar megalapításában, melynek máig is tagja.
2004 óta a Csürrentő együttesben is furulyázik. Az Alma zenekarral 2004 óta rendszeresen tartja a kapcsolatot. A komoly együttműködés 2008. őszén kezdődik.