Kerékpározás

Kerékpározás


Fogyókúra
Kívácsi vagy, hogy mennyit kell enned, hogy csökkenjen a testsúlyod?
www.vitalist.hu


A biciklista

Azt gondolom, hogy gyerekkoromban elég "nagy" biciklis voltam. Sokat tekertem, sokfelé jártam, és sokféleképpen sérültem is le kerékpározásaim alkalmával. Gondoltam hát egyet, és papírra vetettem a gondolataimat a témáról. Ugyan a biciklizés már vagy tíz éve csak múltam részét képezi, de azért még ma is képes vagyok lenyomni egy 100-ast hegyi utakon, ha a helyzet úgy kívánja. ;)

Annak idején hetente többszáz kilómétert tekertem, sőt egy nap alatt is képes voltam több mint 200 kilómétert menni. Ami viszont még izgalmasabb, hogy a maximális sebességem sík terepen 74 km/h volt. Ezekre a teljesítményekre sajnos ma már nem vagyok képes, de régen is csak hébe-hóba tettem ilyesmit. Sokat tekerni ugyanis fárasztó, gyorsan menni pedig veszélyes. Dicsekedni is csak azért dicsekszem, hogy ne tűnjek tapasztalatlannak, ne látszódjak olyan íróasztal mögül írogató muksónak. :D

De akkor nézzük sorjában!

A kerékpár

Az első komoly gépem egy országúti bicikli volt. Egy hófehér Csepel-Apolló.  Ötsebességes, vázváltós, patkófékes gyönyörűség. A korábbi Camping után (Képes voltam vele15 méter távolságba is elugratni! De ez egy külön történet...) egészen más életérzés volt. Ezzel a kerékpárral tanultam meg túrázni.

Az idők során kicsit átszereltem. Először is átalakítottam szorzóváltósra. Így elöl már egy 52 fogas tárcsa felelt a sebességért. A váltókarokat felszereltem a kormányra, illetve a kormányművet is teljesen lecseréltem. A hagyományos országúti kormány helyett a montikra jellemző kormány került fel. A móka kedvéért hátra feltettem egy telekereket is, és a vázat át is festettem égővörösre. Meg persze tettem rá Peugeot matricákat is! :D

Jól nézett ki, és jól is ment.

Sajnos azonban nem nekem való volt. Szerettem ugyanis a vadabb terepeket, az erdőket, így pár év alatt elengedett a váz heggesztése. Ráadásul pont menet közben! Szerencsém volt, hogy a váznak csak az alsó szára törött el, így fél kézzel markolva azt, még haza tudtam evickélni.

Egy rövid átmeneti időszak után, amikor mindenféle kölcsön alkatrészekből próbáltam újratákolni a gépet, megelégeltem a sufnituningot,és vettem magamnak egy mountenbike-ot. Egy 16"-os Signal vázas égszínkék színű hegyi biciklit. Sajnos a gyári felszerelése elég ratyi volt, így a fékrendszert kapásból cserélnem kellett rajta. U-fék került rá, ami egyben új fékkarokat is jelentett. 2000 környékén végül ~80eFt-ban állt meg.

Ezt a kerékpárt használom még ma is.

Sztorik kétkeréken

És arra emlékszel, amikor télen felmentünk a Gellért-hegyre a lépcsőkre? Minden le volt fagyva, tiszta jeges volt, és csúszott mint a fene. De olyan gumim volt, hogy simán vette az akadályt. A koma, akivel akkoriban rendszeresen tekertünk nyárimikulás volt. Ő az aszfaltra, és a sebességre gyúrt, így a gyárilag teljesen sima gumikkal szerelt cangájával csak anyázott, amíg én élvezkedtem.

És figyu, az megvan, amikor sátrazáshoz felmálházva - volt vagy 100kg csomag - beleküldtem egy kátyúba? Olyan nyolcas lett a kerékbe, hogy ihaj. Még jó hogy nálam volt a küllőkulcs, mert az erdő közepén voltunk, és befogott mindkét fék a nagy nyolcas miatt. Szerszámmal azonban tíz perc alatt kicentíroztam annyira, hogy tovább tudtam menni. Nem szakadt vége a túrának!

És az a farolós hogy is volt??? Ja megvan! Jövök le a János-hegy meredekebb oldalán - persze felfelé hátul, a Jánoshegyi úton mentünk - és sorba előzzük a kocsikat, mert azok csak ötvennel vánszorognak. A buszokról meg már ne is beszéljünk! Szóval jövünk le, és ordibálunk közben, de elfelejtkeztünk a fogaskerekűről. Mármint hogy annak a síne keresztezi az utat. Kicsit későn láttuk meg, kicsit gyorsabban jöttünk a kelleténél, így maradt a satufék. A gumi hupszlisra kopott, és komoly füstfelhőt eregetett magából mire megálltunk. Csípte ugyan a szemem, de nem lett baj végül.

Pfú, na még a Wartburgosat elmondom, mert az nem hagyatom ki! Megyünk a haverral bojban a Gyorsforgalmi mellett. Igen gyorsan. Ahogy szoktunk. Én bízok benne, de ő igen vicces gyerek. Gondolt egyet akkor a srác, talán menő akart lenni, vagy nem tudom, de egy út közepén parkoló Wartburgot úgy került ki, hogy fékezés nélkül, sőt gyorsítva addig ment egyenesen felé, amíg csak lehetett, majd hirtelen kivágva kikerülte. Én meg benne voltam a fenekében ugye, semmit sem láttam előre, így szépen ott is maradtam ahol voltam. Bár azért volt időm egy kicsit meglepődni, de azért mentem tovább egyenesen, ahogy kellett. Olyat tanyáztam ott a forgalomban, hogy csak na. A kocsin simán átbukfenceztem. Én a kocsi előtt estem le, a bicikli meg mögötte maradt. A felszerelésem, a kulacsaim, a lámpáim meg szanaszét repültek a száguldó kocsik közé. Szóval ez is jó móka volt!

Amire mindig figyeltem

Én jellemzően 100-150 kilómétert tekertem egy alkalommal, ezt nevezem én egy túrának. Egy túra pedig jellemzően 5-7 óra hosszan tart terepviszonyoktól és széliránytól függően. A következő tanácsoknál egy ilyen túrát vettem alapul.

A legfontosabb mindig is a tökéletes állapotú kerékpár volt. Egy hónapban legalább egyszer szétszedtem apró darabokra, egészen a csapágy-golyókig, letakarítottam, és újrazsíroztam mindent. Bowdeneket ellenőriztem, láncot újrakentem, fékeket -, váltót utánállítottam, bekapott nyolcasokat kicentíroztam. Az egész biciklit úgy ismertem mint a tenyeremet. Nem is hagyott soha cserben! Persze ehhez be kellett szerezni néhány célszerszámot is, de megérte a dolog. Ide tartozik még, hogy mindig nagyon figyeltem arra, hogy simán működjön minden. Ne fogjon a fék, könnyen guruljon a kerék, pontosan működjenek a váltók. Ha már fárasztja magát az ember, akkor a sebességbe ölje az energiát, ne egy rosszul beállított fékre pazarolja!

És persze a szerszámokat se felejtsük otthon, ezek is részei egy biztonságos túrának. Ugyan mindent nem lehet elvinni, de pár imbuszkulcsot, pár villáskulcsot, pár csavart, anyát, esetleg egy láncdarabot, egy küllőkulcsot, némi drótot, meg egy fogót, és persze egy tartalék belsőt mindenképpen érdemes magunknál tartani. Ezek így simán elférnek egy övtáskában, és ha beüt a krach, akkor igencsak megörülünk az addig feleslegesnek tűnő csomagnak!

A tél, és a hó sosem volt akadály számomra, ilyenkor sem került a bicikli a padlásra. Azonban nagyon nem mindegy, miben teker ilykor az ember. Alap a több réteg ruha alulra is, és felülre is! Síelős kesztyű, amiben váltani is lehet, fület védő sapka, és sál. Zokniból pedig annyi, amennyi még belefér a cipőbe! A lábfej ugyanis elég kényes a hidegre.

A vízutánpótlás is nagyon fontos. Volt egy térképem, amin jelöltem az ivóvizes közkutakat, és igyekzetem úgy szervezni a túráimat, hogy ezeket útbaejtsem. Rendszerint két kulaccsal jártam, ami másfél liter vizet jelentett. És persze szigorúan vizet! Kalandoztam ugyan a mindenféle csodalötyik világában, de nekem a víz jött be igazán. Azt ugyanis a fejemre is locsolhatom, ha nagyon meleg van! :D

Kajával én rendszerint hadilábon álltam, mert vagy nagy csomagot kellett volna vinnem, vagy drágán vásárolnom útközben. Annak idején csóró egyetemista voltam! Szóval némi cukrot azért vittem magammal rendszerint, de gyakran eléheztem útközben. Ezt nem is javaslom senkinek. A kajálás nagyon fontos!

Tippek, trükkök

A légellenállás nagy úr. Amíg nem tekertél még eleget, nem is veszed észre mit jelent ez, de ettől még létezik. Minél kisebb a légellenállásod, annál könnyebben tudsz haladni. Érdemes tehát a versenykerékpárosok pózát használni, azaz mélyen előredőlni, és a fejet felhajtani. A kormányt pedig úgy fogni, hogy minél közelebb legyél a középhez. És a lábaiddal sem szanaszéjjel kalimpálni, hanem befelé a váz felé feszíteni a térdeket. Ez így nem feltétlenül kényelmes testtartás, de megszokható. Kipróbálni mindenképpen érdemes, és utána majd mindenki eldönti, hogy megéri-e ezzel fáradozni.

Hegyikerákpárosként gyarkan szembesültem igen meredek emelkedőkkel. Akár csak 20-30 méter hosszan, de közel 45 fokon felfelé tekerni pedig nem egyértelmű feladat. Az izomerő ugyan meglenne, de mégis lelassulunk, a kerék kikapar, az eleje elemelkedik a földről, és hanyatt esünk. Speciális technikával azonban megoldható a feladat. Először is legkönnyebb fokozatba pakolunk. Majd elemelkedünk a nyeregből, olyan pózba mintha a nyereg hegyét fel akarnák magunknak tolni. ;) A hegye érintse az ülepünket! Felsőtest előrehajol, mintha előre akarnánk bukfencezni a kormányon keresztül. Ennek a póznak a lényege, hogy nagyobb súly kerül az első kerékre, jobban fog tapadni az egész bicikli. Nem kapar ki, nem emeli az elejét. Így szépen fel lehet nyomni meglepően meredek emelkedőkön is.

Az örök vitakérdés, hogy lassan de erősen tekerjünk, vagy gyorsan pörgösen? Én személy szerint az utóbbira esküszök. Sosem erőltetni, oda-vissza váltogatni - hisz azért van a váltó - és mindig arra törekedni, hogy igen könnyen, és közel azonos sebességgel forogjon a lábunk. Ha huzamosabb ideig erőből nyomjuk, szétmegy a térdünk! Nekem elég volt egyszer lesérülnöm így, hogy megtanuljam a leckét. Szóval csak pörgetni-pörgetni!

Végszó

Nem mondom, hogy fentiek megkérdőjelezhetetlen alapigazságok, de nekem így esett annak idején jól! Ha valaki máshogy szereti, úgy sem lehet olyan rossz, a lényeg az élmény.

Egyszóval kétkerékre fel!



További érdekes tartalmak
Nyaralás
Babaruha olcsón
Tartalomgyártás
Google reklám
Hitelkiváltás 2. rész
Konnektor
Székely Zoltán
KábelTV





Kiemelt oldalak
Mesék gyermekeknek
FotoRace - képértékelés
Vitalfood, étrendtervező
Utazás Okosan
Levelezőlista Okosan



Verseny







www.canga.hu :: Toplista :: Statisztika :: Bannercsere ::