Veronika az utóbbi időben egyre többet szerepel a bulvársajtóban. És már nemcsak VV Alekosz exbarátnőjeként jelenik meg. A Való Világ 5 műsorába bekerülve naponta kerülnek napvilága róla hírek, pletykák.
VV Veronika megfogadta, hogy a villában igazi énjét fogja mutatni, és nem játssza meg magát. Ugyanis az a célja, hogy végre önmagáért szeressék, és önmaga miatt emlékezzenek rá, nem pedig azért, mert ő "Alekosz Veronikája".
Veronika a Való Világ 5 villájába beköltözése előtt több helyen azt nyilatkozta, igyekszik a villában a lehető legkevesebbet meztelenkedni. Sajnos terve máris kudarcba fulladt, az első nap folyamán kapott medencés ügyességi feladat alkalmával, apró bikini felsője máris félre csúszott…
Veronika és a lányok kitalálták, hogy Veronika kacérkodik egy kicsit Cristofellel. Veronika már a Szerelem a legfölsőbb szinteken szintén RTL Klub műsorban is bizonyította, hogy nála a fiúknak nem kell sokáig próbálkozniuk. Úgy tűnik a VV5-ben is túl közel engedte magához Cristofelt.
Chriostofel úgy tűnik biztos volt benne, hogy mindkettejük részéről egyértelmű, hogy miért jöttek be a szobába. Közben Veronika húzta Cristofelt erotikus csábításával, de egy bizonyos ponton túl nem ment. Persze ez nem tetszett Cristofelnek, aki többet akart. Az egész egy birkózásra kezdett hasonlítani, ahol Cristofel igyekszik minél többet “megtudni” Veronikából!
Reggelre úgy tűnik Veronika egy kicsit meglágyult. Láthatóan jól esett neki hozzábújni valakihez. Aztán elkezdték egymást simogatni és a tiltakozás alábbhagyott. Talán több is lesz ebből, mint egy hecc kedvéért megrendezett éjszaka?
Egyszerűen megdöbbentő ami történt!